SzÉpületek - Ferkai Tibor fotó kiállítása

A Város védője

A sikló felért a várfal tetején trónoló állomásra. Kis zökkenéssel megállt, és a fülkék ajtaja kinyílt. A kitóduló utasok között volt egy többgyermekes pesti család.

– Ide álljatok! – vezényelte őket Apa. Sok turista fotózkodott a várfal korlátjánál; szépséges háttér volt mögöttük Budapest látképe a Dunával. A pesti család kicsit odébb felsorakozott Apa fényképezőgépével szemben.

– Peti, énrám nézz…

Peti azonban a patinás színű szobrot bámulta. A bronzból öntött óriásmadár úgy tárta ki szárnyait a Duna felé, mintha fel akarna röppenni a talapzatáról. Hatalmas kardot tartott a karmai között. A fiú izgatottan figyelte, és ekkor – egyszer csak – mintha megállt volna az idő. Érces hangot hallott, de nem a fülével. Őbenne szólalt meg, valahol a szívében. Teljes biztonsággal tudta, hogy a Turulmadár szólította meg:

– Képes vagy hallani engem, tehát te is segíthetsz védeni a Várost.

– Védeni? – csodálkozott Peti.

– Nemcsak a Várost, hanem az itt élők lelkét is, hogy tisztább, jobb legyen. Akarsz-e a védők seregéhez tartozni? Sólymokhoz, sasokhoz, oroszlánokhoz, angyalokhoz, régi idők hőseihez, akik szobrokként a házakon, tereken, hidakon élnek? És jólelkű, tettre kész ismeretlenekhez, akik közülünk valók?

– Igen, szeretnék ehhez a sereghez tartozni!

– Akkor jól jegyezd meg: ha befogadnak téged, aranyszínű lesz a kardom. Holnaptól figyeld a jelet!

És ekkor úja elindult, folytatódott az idő.

– Peti, énrám nézz… visszhangzott a fülében.

– …és mosolyogj – fejezte be apja a mondatot.

Peti aznap éjjel belázasodott. Hiába tiltakozott reggel, otthon kellett maradnia – az ágyból sem kelhetett fel.

„Hogyan fogom látni így a jelet? Egyáltalán, befogadnak-e maguk közé? És mi van, ha csak képzelődtem?” – őrlődött.

Tehetetlenségében a mobilját kezdte nyomkodni. Egyszer csak észrevett egy előző napi fényképet, amelyet Apa osztott meg vele a Facebookon. Felszisszent a meglepetéstől, mert a siklónál álldogáló család mögött ott látta a Turulmadarat a képen – aranyszínű karddal a karmai között.

Írta Ferkai Tibor