Hunyadi Mátyás Általános Iskola
2024. Február
HKSzeCsPSzoV
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29

Keresés

Farsang

 "Ez a nap úgy volt tökéletes, ahogy volt,,

                                                                 farsang a Hunyadiban

Iskolánkban minden évben megrendezésre kerül a farsang. Ez idén sem volt másképp. A diákok már hetek óta készültek, hogy a lehető legjobb jelmezt készítsék, és kíváncsiak voltunk, hogy zajlik majd le a  Hunyadi's got talent, vajon ki fogja elnyerni az első helyezettnek járó Hunyadi-Oscar-t.
A nagyok a tornateremben gyűltünk össze. Először szokás szerint elindultunk, hogy a kedvenc zenéink kíséretében felvonuljunk, de végül egymás vállába kapaszkodva jártunk körbe-körbe, miközben az egész diáksereg együtt nevetett.
Aztán kezdődött a táncház, melyet ismét a 8. m osztályosok nyitottak meg. Nagyon ügyesen szinte mindenkit bevontak a táncba. Több koreográfiával is készültek a lányok, így hát igazán elfáradtunk a végére.

Aztán kezdetét vette a várva-várt tehetségkutató.
Mindenki kíváncsian várta a fellépőket, s mivel korábban ilyen még nem volt, minden az újdonság erejével hatott. Először hatodikosok táncoltak, egy évfolyamtársam rappelt, volt aki bűvésztrükkel készült, volt, aki saját versét mondta el, volt aki gitározott, mások pedig az énektudásukat mutatták meg. A nyolcadikos Endre (akit már több iskolai rendezvényen is hallhattunk már) zongorán mutatta meg a tehetségét, ahogyan Terry és az ötödikes Berta is, ki saját szerzeményével kápráztatott el minket.
 Aztán én következtem.
És hogy miről beszéltem iskolatársaimnak? Arról, hogy mosolyogjanak többet, mert manapság az emberek elfeledkeznek erről.
Egy 5.m osztályos lány a barátság fontosságáról szónokolt, végül pedig az ő osztálytársai adtak elő egy rövid RSG  táncbemutatót.

 Már csak egy dolog maradt! A szavazás.
Az osztállyal megvitattuk kire tegyük a voksunkat, de mivel az összes produkció nagyon jó és magas színvonalú volt, rájöttünk, hogy ez nem is annyira könnyű.
Persze sikerült megbeszéltük, hogy Endrére, a ,,zongora bűvészre" szavazunk.
Mikor visszatértünk a tornaterembe, minden résztvevő kapott egy emléklapot majd jött az eredményhirdetés. Az első helyen holtverseny alakult ki.
-Berta! Gratulálok!-mondta Kati néni, mire az egész iskola óriási tapsviharban tört ki.
-Szeretnétek tudni ki a másik első? - kérdezte
-Igen!- kiáltottuk, csakhogy még hosszú percekig nem hallottuk a nevét. Amikor már mindenki néma csendben figyelt, halkan, szinte suttogva, megszólalt tanárunk:
- Endre-ennyit mondott, majd kijelentését ismét hatalmas vastaps kísérte.
Ezek után természetes, hogy ismét kattogtak a mobiltelefonok, készültek a fotók!


 A tehetségkutató után a szokásos, de megunhatatlan közös Just Dance következett. Megpróbáltuk leutánozni a kivetítőn látott mozgássorozatot, s közben hangosan énekeltük a szöveget. 

Több tanár is velünk táncolt, ami még jobbá tette az egészet.  
Hamar eltelt ez a nap, de ez is csak azt bizonyítja, hogy jól éreztük magunkat. Nagyon sokat nevettünk, és ami a legfontosabb, hogy együtt tettük.

Még másnap is minden beszélgetés a farsangról szólt, így  nem túlzás azt állítani, hogy ez volt a legjobb farsang.  

 

                                                                Gurbai Anissza 7.m. osztályos tanuló

                                                                         Hunyadi Mátyás Ált. Iskola

 

Képgaléria